Érkezés dátuma
Érkezés
Távozás dátuma
Távozás
Vendégek száma
1 szoba, 2 vendég

Kirándulási lehetőségek

Kerékpározás Zalakaros környékén

Nagyszerű kerékpáros túrákkal fedezhetjük fel Zalakaros környékét - néhány ízelítőül itt található.
Kerékpár bérlési lehetőség a Zalakarosi kerékpáros centrumban.

GALAMBOK - Horgásztó

Galambok szomszédságában festői erdők és dombok között található a halastó, mely elsősorban a horgászatot kedvelőknek nyújt kellemes szórakozást, de lehet kisebb kirándulás, túra célja is. A horgásztóban ponty, kárász, süllő, amúr, keszeg, csuka és harcsa él. Horgászni május 1. és november 30. között lehet naponta 4-23 óráig. Horgászjegyet a helyszínen a halőrnél lehet váltani naponta 6-23 óra között.

KIS-BALATON

Valaha a Balaton nyílt vizű öble volt, amely az idők folyamán lápos árterületté vált. A múlt századtól folyamatosan a víz nagy részét lecsapolták, majd természetvédelmi területté nyilvánították. Ma a madarak paradicsoma. Tanyázik itt nagykócsag, kormorán, kanalas gém, üstökös gém, búbos vöcsök, szürke- és vörösgém, szárcsa, nádi rigó, nádi poszáta és a nagytestű bagoly.

2020 szeptember 23-tól látogatható a Kis-Balaton Látogatóközpont.

A közel 1000 m2 nagyságú bemutatóhely elsődleges célja a fokozottan védett Kis-Balaton természeti értékeinek közvetítése.
A Kis-Balaton – mely Európai viszonylatban is kiemelkedően értékes vizes élőhelyünk – sokféleképpen él a köztudatban: madárrezervátum, nemzeti park, Ramsari terület, az első természetvédelmi őr – az egykori „kócsagőr” – személyében az intézményesült hazai természetvédelem szülőföldje, Fekete István regényeinek romantikus helyszíne, a Balaton halbölcsője, vízvédelmi rendszer, ökoturisztikai célpont.
A látogatóközpont főbb elemei: interaktív kiállítás, mozi, tanösvény a tetőn, játszótér, 100 fős grillkonyha és természetesen ajándéküzlet.

Kis-Balaton látogatóközpont Keszthely-Fenékpusztán a Kis-Balaton Kutatóház melletti területen található, mely kiinduló pontja a terület élővilágát bemutató szárazföldi és vízi túráinknak is: Fekete István Emlékhely, Kis-Balaton / Fenékpuszta / Diás-sziget.

Szabadon látogatható a Kányavári sziget, ahonnét pár kilométerre található Magyarország legnagyobb bivalycsordája, a:

KÁPOLNAPUSZTAI BIVALYREZERVÁTUM

A Zalakomár és Balatonmagyaród között elterülő Kápolnapusztán mintegy 80 bivaly él rezervátumban. A rezervátumhoz kiépített autóút vezet, a rezervátumnál autóparkoló, sétautak és kilátó várja a vendégeket, akik jó időben a Balaton-felvidék látványában is gyönyörködhetnek.

Az állatok megfigyelésében távcső segíti a látogatókat, amellyel a szerencsések a dagonyázó, legelésző bivalyok mellett a fürgén futkározó ürgéket is láthatják. Téli időszakban a bivalyok az istállóban és akörül, a karámban vannak, közelről megfigyelhetők. Az egész évben nyitva tartó rezervátumon kitáblázott sétaút vezet végig, a kicsiket játszótér és állatsimogató várja. Az istállóban régi fotográfiák és a hagyományos bivalytartás eszközei tekinthetők meg. A fogadóépületben berendezett tárlat a Kis-Balaton gazdag élővilágát mutatja be.

ZALAVÁR Történelmi Emlékpark

Első királyunk, I. István 1019-ben itt alapított bencés apátságot, majd ide helyezte a királyi megye központját. Ennek emlékére Zala vármegye 1938-ban emlékoszlopot állíttatott az apátság és a vár egykori helyén. Ezeregyszáz évvel ezelőtt élt itt a szláv népek megtérítője, a róla elnevezett írásmód kialakítója, Cirill és Metód. Tiszteletükre 1985-ben emlékmű készült, a szláv apostolok egész alakos szobrával, amit itt avattak fel. Nem messze a Cirill-Metód emlékműtől található a Szent István-kori kápolna alapfalaira 1996-ban felépített emlékápolna, ezzel szemben pedig a récéskúti bazilika romjai.

KESZTHELY

A város mintegy 35 km-re fekszik Zalakarostól, a Balaton partján. A "Balaton fővárosá"-nak nevezett település állandó lakosságának száma körülbelül 25.000 fő.

Festetics Kastélymúzeum

A kastélyt gróf Festetics Kristóf kezdte építtetni 1745-ben. A család az évszázadok alatt tovább bővítette, s a múlt században alakult ki mai képe.

Georgikon Majormúzeum

A múzeum az egykori tangazdaság épületében működik, kiállításai látogathatók.

Balatoni Múzeum

A múzeumban a "Balaton és az ember" című állandó kiállítás és rangos képzőművészeti tárlatok kaptak elhelyezést.

Babamúzeum - Panoptikum - Csigaparlament

A sétálóutcánál levő múzeumban, mely Közép- Európa legnagyobb Babamúzeuma, történelmi népviseletbe öltöztetett babák találhatók. A Panoptikumban 40 híres ember életnagyságú figurája tekinthető meg korabeli öltözékben. A csigaparlament 4,5 millió darab, 28 millió éves pannon-tengeri csigából készült óriás makett.

Marcipánmúzeum

A családias hangulatú csukrászdában saját készítésű hazai és bécsi cukrászati specialitások, mintegy 100 különféle díszmunkából állandó cukrászati kiállítás található.

NAGYKANIZSA

A város mintegy 18 km-re fekszik Zalakarostól. Állandó lakosainak száma több, mint 60.000 fő. A város főtere Erzsébet királynéról kapta a nevét. A tér északi részén található a Török kút, melynek kőből készült, nyolcszögű alsó része - a helyi hagyomány szerint - a török kori várból származik.

Thúry György Múzeum

A múzeumban található kiállítás az "Emberek, utak, kapcsolatok" címet viseli. A kiállítás az őskori mindennapok bemutatásával indul, s elkalauzolja a látogatókat minden régészeti korszakba, melynek végén a középkori Kanizsa váránál pihenhetnek meg. A régészeti korszakok után a 18-19. századi virágzó Kanizsa elevenedik meg. Az állandó kiállítást számítógépes város- és korszak ismertető programok színesítik.

Zsinagóga

Műemlék jellegű épület, mely a XIX. században épült, azóta többször átalakították. A felújított épület ma hangversenyeknek, kulturális programoknak ad helyet.

Alsóvárosi templom

Műemlék, mely a XVIII. században épült. Vele egy időben ferences rendházat is építettek, amely ma városi könyvtár. A barokk templom érdekessége, hogy szenteltvíztartója valaha török sírkő volt.

Magyar Plakát Ház

Az ország egyedülálló ilyen jellegű múzeuma a belvárosban található régi magtár épületében nyít meg.

Csónakázó-tó
A városközponttól 5 km-re, Kaposvár irányában az út bal oldalán található a Csónakázó-tó, mely a kirándulók számára csónakázási, horgászási lehetőséget biztosít. A tótól 500 méterre található egy kilátó, ahonnan belátható a környék és Nagykanizsa is.


DOBRONAK - Orchidea farm

Szlovéniában, Lendva mellett, a rédicsi határtól 12, a tornyiszentmiklósitól 25 km-re fekszik Dobronak - itt található Közép-Európa egyetlen orchideafarmja, A 14 ezer négyzetméteres üvegházban 160-féle orchideát termesztenek, trópusi körülményeket biztosítva számukra. Az egyre nagyobb érdeklődés kifejezetten turisztikai céllal trópusi kertet is kialakítottak: az alapterülete eleinte 700 négyzetméter volt, ma pedig már 1500 négyzetméteren várják a látogatókat. Itt 400 különböző trópusi növényt szemlélhetünk meg az eredetihez nagyon hasonló körülmények között.


ZÁGRÁB

Zágráb Horvátország kulturális fővárosa is egyben, ahol számtalan kiállítás és múzeum található. A főváros legnagyobb színháza a Horvát Nemzeti Színház (Hrvatsko narodno kazalište), a legnagyobb koncertterme a Vatroslav Lisinski-koncertterem. Ezeken kívül a Matica hrvatska és a Horvát Irodalmártársaság képviseli a kultúrát a városban.

Zágrábban több fesztivált is rendeznek: Zágrábi Filmfesztivál, Animafest, Nemzetközi folklórtalálkozó és az Eurokaz.